Ugrás a tartalomra

C íves mobilröntgent adtak át az Edelényi Kórházban

Korszerűsödik az intervenciós bronchológia azzal a C íves mobilröntgennel, amelyet szerdán adtak át az Edelényi Koch Róbert Kórházban. Dr. Szabó Melinda az intézmény főigazgatója ünnepi beszédében kiemelte, hogy a tervek szerint a világszínvonalú berendezéssel évente csaknem kétezer vizsgálatot fognak végezni. Az új diagnosztikai eszköz hivatalos átadóján Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkár, Láng Róbert miniszteri biztos, és Kern Tamás a Nemzetgazdasági Minisztérium kabinetfőnöke képviselte a kormányzatot.

Lóga Máté Gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkár az ünnepségen arról beszélt, hogy hamarosan csaknem 100 millió forintos fejlesztési csomag érkezik az Edelényi kórházhoz a betegellátás minőségének javításához. Ennek első beruházása a C íves röntgen is, amelyet több tízmillió forintból sikerült beszerezni. Az államtitkár megemlítette, hogy az idei költségvetésben 3 900 milliárd forint jut az egészségügyi kiadásokra, ami rekord összegnek számít és a tavalyit mintegy 280 milliárd forinttal haladja meg. Az egészségügyi ráfordítások volumene a költségvetésen belül 2009 és 2026 között csaknem háromszorosára emelkedett. Lóga Máté elmondta, hogy Edelény és térsége, beleértve a kórházat is továbbra is számíthat a magyar kormány munkájára és a tőlük telhető legmagasabb szintű támogatást meg fogják adni ahhoz, hogy az intézmény dolgozói sikeres munkát tudjanak végezni.

Láng Róbert egészségiparért és egészségturizmusért felelős miniszteri biztos szerint a most átadott C íves röntgen hozzájárul a régióban egyedülálló intervenciós onkológiai labor fejlesztéséhez is. A berendezés illeszkedik abba a programba is, hogy a közfinanszírozott ellátó rendszerben korszerű diagnosztikai berendezések álljanak a lakosság rendelkezésére. Ezért indult el az a radiológiai program is, aminek részeként mintegy 52 milliárd forintot meghaladó forrásból az egészségügyi kormányzat közösen az ellátórendszerrel több mint 40 helyen képalkotó diagnosztikai eszközöket helyez üzembe.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy a magyar kormány számára fontos a vidék, a vidéki kis városok. Az egészségügyi intézmények fejlesztése az emberek életminőségéről, biztonságérzetéről és a jövőjéről szól. Az Edelényi Kórház kiemelt szerepet tölt be a térség egészségügyi ellátásában. Csak folyamatos fejlesztésekkel lehet előrelépést elérni.

Az Edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet bronchológiai laboratóriuma az ország egyik legjobban felszerelt és legnagyobb forgalmú egységei közé tartozik – emelte ki Dr. Szabó Melinda.

A kórház főigazgatója arról beszélt, hogy ha az intézmény műszerparkja egy új eszközzel bővül az mindig mérföldkő. Így van ez a C íves röntgennél is, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával sikerült beszerezni. Ez a készülék kompatibilis a korábban átadott Siemens CT géppel. A világszínvonalú C karos mobil röntgen jelentősen növeli a tüdőgyógyászati beavatkozások pontosságát, miközben a vizsgálatok a betegek számára kisebb megterheléssel járnak.

A készülék kiemelkedő a hörgőtükrözésnél, és a bronchoszkópiánál is. A C ív által biztosított valós idejű képalkotásnál a beavatkozást végző orvos folyamatosan látja a hörgőrendszer képét a monitoron.

Ezzel a bronchológiai labor alapeszközzel idegentest eltávolítása, terápiás beavatkozás és pontosabb szövetminta vétele lehetséges- fogalmazott Dr. Szabó Melinda főigazgató.